Gyémánt a homokban - avagy hétköznapi csodák felfedezése egy (vagy két) kutya szemén keresztül

__________________________________________________________________________________________

A kutyázásban engem mindig is az a rész érdekelt a legjobban, ahogy a kutyák az emberek pszichéjére hatnak. Különös adottság ez, és szerencsére kölcsönös. Ahogy egy ember számára megnyugtató, stressz oldó hatású egy kutya simogatása, ugyanúgy a kutyát is megnyugtatja az ember közelsége. Még szerencse, különben komoly lelkifurdalásaim lennének az ember legjobb barátja kizsákmányolása miatt. Hiszen hány magányos ember egyetlen vigasza a kutyája?
Amikor a Tükör Módszer Bemutatócsoportjának tagja lettem, és kezdtek bennünket óvodákba, kisiskolákba hívni, felfedeztem, hogy ez a kutyázásnak az a része, ami nekem a legjobban tetszik. Imádom ezeket a fellépéseket, energiával töltenek fel, ahogy a gyerekek kacagva vesznek részt a kutyás feladatokban, ahogy igyekeznek megválaszolni a kérdéseket, amilyen bizalommal fordulnak felénk a kutyáimmal.
Ezért is vettem részt egy habilitációs kutyakiképző tanfolyamon. Rájöttem, hogy ezen a téren sok a munka, és szép kihívások állnak előttem.
A legújabb projekt, ahol szeretném kamatoztatni a tudásomat és a kutyáim képességeit a BABÓ Fejlesztőközpont. És már az első alkalommal megcsillant a gyémánt a homokban.
A csoport gyermekei között voltak hangos, csendes, félénk, rámenős, és félős gyerekek. Szerencsére a kutyáim megjelenése kitörő örömet váltott ki belőlük, még szólnom is kellett, hogy ne visítsanak ilyen hangosan, mert az öreg kutyám szegény megijed. Meglepő, hogy erre azonnal reagáltak!
Ha egy kutyának valami fáj, vagy nem esik jól, azt a gyerekek azonnal elfogadják, figyelnek rá. (Vajon hol vész ki az emberekből később ez az empatikus képesség?)
Egy kislány úgy tűnt, nagyon bizalmatlan a kutyákkal szemben, fél tőlük. Szerettünk volna vele néhány kutyás fotót csinálni, így az egyik oktató ölbe vette én pedig elé fektettem Trixit. Trixi 9 éves, higgadt, türelmes kutya, tudtam, hogy most rá van szükség. Megkérdeztem a lánykát, hogy tudja-e, hogy milyen puha és meleg a kutya füle? Megérintette, és elmosolyodott. Elárultam neki, hogy ha szépen, lassan végigsimítunk a kutya fejétől a hátáig, akkor el tudjuk altatni Trixit, ez a gondolat tetszett neki, és láss csodát, segített nekem az ?altatásban. Utána felajánlottam neki, hogy tegye a kezét a kutya oldalára, így érezheti, ahogy lélegzik, és ahogy dobog a szíve. És az addig félénk kislány kimászott a felnőtt ölének védelméből, és megvizsgálta, hogy Trixi hogyan lélegzik.
Pedig csak fotózásra mentünk.
A többiekkel hamarosan komoly hancúrozás alakult ki, aminek a fiatalabb kutyám Inka maximális élvezője volt. Nagy reményeket fűzök hozzá, hiszen már kölyökként erre a feladatra választottam: legyen ?strapabíró, ne ijedjen meg a zajoktól, és feltétel nélkül szeresse a gyerekeket. A feladatokban még ugyan kissé szétszórt, de azért szépen lassan összekovácsolódunk. A legnagyobb erénye, hogy hihetetlenül jól asszociál, ismer fel helyzeteket, és gyorsan képes alkalmazkodni hozzájuk. Mire gondolok? Például a gyerekek szeretik eldobálni a kutyának a dolgokat, de nem biztos, hogy elég bátrak hozzá, hogy a kutyától elvegyék a botot/labdát. Inka azonnal felismerte ezt a helyzetet, és a játékokat szépen lepakolja a földre a gyerekek elé.
A hatás nem maradt el. A 8 gyerek folyamatosan kísérgette, szaladt vele szobáról szobára. Feltűnt, hogy az egyik kisfiú szinte rágyógyult a fehér jegesmedvére :) (Inka egy szamojéd). Folyamatosan hozzáért, követte, ölelgette. Beszélt hozzá, és így kiderült, hogy vannak beszédhibái, felcserél betűket, kutya helyett tuka-t mond. De hihetetlen energiával igyekezett kommunikálni Inkával. És a kutya is szívesen volt a közelében, finoman elvette a jutalomfalatot tőle, igyekezett végrehajtani a feladatokat a kisfiú legnagyobb boldogságára. Mint utóbb megtudtam, a fiúcska sokféleképpen ?más. Egyébként csendes, nem beszél, és ha meg is szólal, legtöbbször érthetetlen, amit mond. Azt kell mondjam, hogy ebből nekem csak a beszédhiba tűnt fel, egyébként egy teljesen ?átlagos (tudom, hogy minden gyerek egyedi) kisfiú benyomását keltette. Szerencsére a BABÓ oktatói több különbséget láttak, mint én, külön odafigyeltek rá, és megbeszélték egymás között is, hogy a kutyás foglalkozás hihetetlen ?csatornákat nyitott a kisfiú és a világ között.
Ezek az apró csodák azok, amitől megszépülnek a napjaim. Ha jól odafigyelünk, akkor sok ilyet látunk, megtalálhatjuk a gyémántokat a homokban. Én remélem, hogy még rengeteg ilyen élményben lesz részem. Köszönet a kutyáimnak, a gyerekeknek, és a BABÓ-nak!
Hogy jut el valaki odáig, hogy egy szamojédot válasszon társul a terápiás munkához? A válasz egyszerű is és nem is.
Egy olyan fajtáról beszélünk, aki küllemével azonnal bizalmat ébreszt, a tipikus szamojéd mosoly letörölhetetlen, és ellenállhatatlan. A fehér, puha szőrgombóc azonnali kulcsinger, mindenkinek meg KELL simogatnia, hozzá kell érnie. Miért is ne lenne egyértelműen alkalmas erre a munkára? Hiszen mintha rá szabták volna! De a küllem önmagában még kevés, illetve arra jó, hogy a magunk ilyen irányú igényeit maximálisan kiélvezzük.
Gondoltam, hogy mivel X éve oktatok gazdákat és kutyákat, nem lehet gond a fajtaválasztás, és majd minden eshetőségre fogok megoldást találni, tehát én aztán nyugodtan vághatom a fejszémet bármilyen fába! Ha én sem választhatok küllem alapján, akkor ki.
A szamojédről legrózsaszínűbb képet festő kutyás lexikonok is leírják, hogy egy szenvedélyes földtúró kutyáról van szó (nekem hamarosan kész a metrómegálló az előkertben), aki szívesen és sokat vokalizál. Azért ezt a gyűjtőszót használom, mert egy szamojéd nem csak ugat, illetve azt nem is olyan sokat :) Viszont vonyít, tutul, vakkant, rikkant, sikít, nyávog, morcog, dörmög, és esküszöm, az én kutyám reggelente azzal jelzi, hogy szeretne kimenni, hogy lihegni kezd. Az ásás mellett egy másik folytonos tevékenység a rágás. Kertépítő mérnökként tudom értékelni, ha valakiben ekkora munkakedv él, ugyanakkor elkeserít, hogy ez a lelkesedés nagyon hamar destruktív irányt vesz. Ennek eddig 2 nagyobb bokrunk esett áldozatul.
Meglepődtem viszont a szőrén! Azt gondoltam, hogy extra életre lesz szükségem, hogy rendben tartsam, de az igazi fürdetésen kívül nem volt még olyan, hogy bármit és bármilyen mennyiségben (bogáncs, galaj, stb.) max. 10 perc keféléssel ne tudtam volna kiszedni belőle. A sár kipereg, ha megszáradt, és csak masszív többhetes piszkolódással sárgul meg egy kicsit a szőr, ami bocsánat a reklámért WU2-vel tökéletesen kijön.
A szőrhullás megítélése egyedi. Mivel nekem 2 kutyám van, és a másik egy teljesen más szőrtípusú keverék, csak a szőr hossza miatt látványosabb, a mennyisége szinte megegyezik.
Ha belegondolok, hogy egy rövidszőrű kutya szőre ugyanúgy hullik, csak éppen kiporszívózhatatlan a kárpitból, viszont szúr, mint az apró tüske, azt hiszem, meg tudom magam vigasztalni. Persze a teljes kozmetika az durva. Ha itthon csinálom, kb. 3 óra, ha kozmetikusnál, akkor meg nem éppen pénztárcabarát.
Egy terápiás kutyával szemben komolyak az elvárások:
1. Legyen jól kontrollálható: ez elsődleges szempont, és tegye a szívére a kezét minden szamojéd tulajdonos, hogy ez a Hófehérke bizony ebben a tekintetben nem egyszerű eset. Mindenről van egy önálló elképzelése, és ha ez nem passzol az enyémmel, akkor bizony csökönyösség, hiszti a reakció, és nem ritka az sem, hogy a kutya egyszerűen hátat fordít, és otthagy, mert ez neki nem buli.
2. Legyen együttműködő: nos, lehet, hogy nem nagy a különbség az elsőhöz képest, de ha belegondolunk, az együttműködő kutyát könnyebb kontrollálni is.
3. Stabil idegrendszer: sok olyan viselkedésproblémás csoport van, ahol a legváratlanabb helyzetekben érik kellemetlen helyzetek a kutyát: megütik, rálépnek, meghúzzák a szőrét, fülét, belenyúlnak a szemébe, stb. A stabil idegrendszerű kutyák ilyen helyzetekben a gazdától várnak segítséget, és könnyen helyreállítható a lelki békéjük, eleve kevésbé veszik zokon az ilyen atrocitásokat.
4. Szeresse az embereket: ezen nincs mit magyarázni. Az a kutya, amelyik ezt nem teszi, nem való ilyen munkára
5. Jó asszociációs készség: A terápia lényege, hogy sokféle emberrel akarjon és tudjon kapcsolatot teremteni a kutya, adott esetben ezek mindegyike másképpen fogja tőle a trükköket, feladatokat kérni, máshogy jelez a kutyának. Egy jól asszociáló kutya, amelyik szereti az embereket és meg akarja érteni, hogy mit akarnak tőle, ebben a helyzetben jól tud teljesíteni. És ezzel segít a legtöbbet.
Ezek után bárkiben felmerülhet a kérdés, hogy végül hogy állok így utólag a fajtához? Sikerült-e mindezeken a nehézségeken átlendülnöm, megoldani a problémákat, megvédeni a kertet, a bokrokat? Lehet-e egy ilyen kis önfejű kutyával hatékonyan terápiás munkát végezni? Vagy már beláttam és megbántam, hogy az elkövetkező évtizedben ilyen terhet vettem a vállamra?
Nos, nem állítom, hogy minden csatát én nyerek meg, de azt hiszem, nem állok rosszul, és ezt nem a szerénytelenségem mondatja velem.
Nem tudom, hogy minden szamojéd ilyen-e, biztos mindegyik legalább egy kicsit más, de Inka mutatja ezeket a fajtajellegzetességeket, amiket én azonban nem állandónak fogok fel.
Persze ás. De például a kutya imád más kutyákkal játszani. Ha csak teheti, ezzel tölti a napja jó részét. Ha van ilyen élménye, akkor nem kell attól tartanom, hogy újabb gödör, vagy kirágott bokor fogad a kertben.
Vokalizál? De imádja felfedezni a világot, ha naponta 1-2 órát tudunk csavarogni a 2 kutyával, akkor itthon csend és nyugalom van egész nap.
Tanításban:
Szeret tanulni, bár az is igaz, hogy elég türelmetlen, ha a dolgok finomításáról van szó. Pl. ha úgy érzi, hogy ő már elég szorosan és figyelmesen ül, akkor én 4-5 klikk után már nem tudom rávenni arra, hogy még 5 cm-el közelebb jöjjön. Nem éppen türelmes az én hiányosságaimmal szemben! Viszont éppen ezen keresztül tanulok én is a legtöbbet magamról. Az első kutyám ehhez képest olyan dolgokban is igyekezett túlteljesíteni, amiket nem magyaráztam elég pontosan vagy érdekesen. Inka ezekre a hibáimra azonnal lecsap! Jobb tanár lehetek általa. Főleg, ha képes vagyok minden elvárásomat úgy elé tálalni, mintha az egy újabb játék lenne.
A terápiás munkában:
A gyerekeket feltétlen szeretettel veszi körül, imád közöttük lenni, és igazából velük szeret a leginkább azonosulni, óvatos velük, és csak nagyon ritkán ugat a társaságukban (aminek az okát nem tudom) Folyton azt lesi, hogy éppen az adott játék miről szól, és abban ő hogyan tud részt venni. Az egyik kisfiú például azt mondta róla: Azért jó az Inkával fogócskázni, mert nem csak őt lehet kergetni, hanem ő is tud fogó lenni. Tehát abszolút átlátja a helyzetet, és csak az együttműködés, a buli kedvéért szívesen váltogatja a saját szerepét is.
Mivel még csak egy éves múlt, gondolom, később a felnőttebb korosztályban az erősebben akadályozottak tempójához is tud majd alkalmazkodni, most még látszik rajta, hogy ez a tempó neki lassú.
Érzelmileg:
Pajkos, vicces, játékos, bosszantó, hangos, türelmetlen, nyalakodós, mindig valami csínyen töri a fejét, ás, rág, néha ugrál, bújik, simogattatja magát, keresi a közelségem, a társaságom, rendszeresen érzem úgy, hogy neki én vagyok a TV, akit egész nap elnézeget. Van egy szó azt hiszem ez mindent elmond: IMÁDOM.

Gyulainé Szak Enikő