Gyémánt a homokban - avagy hétköznapi csodák felfedezése egy (vagy két) kutya szemén keresztül
__________________________________________________________________________________________
A kutyázásban engem mindig is az a rész érdekelt
a legjobban, ahogy a kutyák az emberek pszichéjére hatnak.
Különös adottság ez, és szerencsére kölcsönös. Ahogy egy ember
számára megnyugtató, stressz oldó hatású egy kutya simogatása,
ugyanúgy a kutyát is megnyugtatja az ember közelsége. Még
szerencse, különben komoly lelkifurdalásaim lennének az ember
legjobb barátja kizsákmányolása miatt. Hiszen hány magányos
ember egyetlen vigasza a kutyája?
Amikor a Tükör Módszer Bemutatócsoportjának tagja lettem, és
kezdtek bennünket óvodákba, kisiskolákba hívni, felfedeztem,
hogy ez a kutyázásnak az a része, ami nekem a legjobban tetszik.
Imádom ezeket a fellépéseket, energiával töltenek fel, ahogy a
gyerekek kacagva vesznek részt a kutyás feladatokban, ahogy
igyekeznek megválaszolni a kérdéseket, amilyen bizalommal
fordulnak felénk a kutyáimmal.
Ezért is vettem részt egy habilitációs kutyakiképző tanfolyamon.
Rájöttem, hogy ezen a téren sok a munka, és szép kihívások
állnak előttem.
A legújabb projekt, ahol szeretném kamatoztatni a tudásomat és a
kutyáim képességeit a BABÓ Fejlesztőközpont. És már az első
alkalommal megcsillant a gyémánt a homokban.
A csoport gyermekei között voltak hangos, csendes, félénk,
rámenős, és félős gyerekek. Szerencsére a kutyáim megjelenése
kitörő örömet váltott ki belőlük, még szólnom is kellett, hogy
ne visítsanak ilyen hangosan, mert az öreg kutyám szegény
megijed. Meglepő, hogy erre azonnal reagáltak!
Ha egy kutyának valami fáj, vagy nem esik jól, azt a gyerekek
azonnal elfogadják, figyelnek rá. (Vajon hol vész ki az
emberekből később ez az empatikus képesség?)
Egy kislány úgy tűnt, nagyon bizalmatlan a kutyákkal szemben,
fél tőlük. Szerettünk volna vele néhány kutyás fotót csinálni,
így az egyik oktató ölbe vette én pedig elé fektettem Trixit.
Trixi 9 éves, higgadt, türelmes kutya, tudtam, hogy most rá van
szükség. Megkérdeztem a lánykát, hogy tudja-e, hogy milyen puha
és meleg a kutya füle? Megérintette, és elmosolyodott. Elárultam
neki, hogy ha szépen, lassan végigsimítunk a kutya fejétől a
hátáig, akkor el tudjuk altatni Trixit, ez a gondolat tetszett
neki, és láss csodát, segített nekem az ?altatásban. Utána
felajánlottam neki, hogy tegye a kezét a kutya oldalára, így
érezheti, ahogy lélegzik, és ahogy dobog a szíve. És az addig
félénk kislány kimászott a felnőtt ölének védelméből, és
megvizsgálta, hogy Trixi hogyan lélegzik.
Pedig csak fotózásra mentünk.
A többiekkel hamarosan komoly hancúrozás alakult ki, aminek a
fiatalabb kutyám Inka maximális élvezője volt. Nagy reményeket
fűzök hozzá, hiszen már kölyökként erre a feladatra
választottam: legyen ?strapabíró, ne ijedjen meg a zajoktól, és
feltétel nélkül szeresse a gyerekeket. A feladatokban még ugyan
kissé szétszórt, de azért szépen lassan összekovácsolódunk. A
legnagyobb erénye, hogy hihetetlenül jól asszociál, ismer fel
helyzeteket, és gyorsan képes alkalmazkodni hozzájuk. Mire
gondolok? Például a gyerekek szeretik eldobálni a kutyának a
dolgokat, de nem biztos, hogy elég bátrak hozzá, hogy a kutyától
elvegyék a botot/labdát. Inka azonnal felismerte ezt a
helyzetet, és a játékokat szépen lepakolja a földre a gyerekek
elé.
A hatás nem maradt el. A 8 gyerek folyamatosan kísérgette,
szaladt vele szobáról szobára. Feltűnt, hogy az egyik kisfiú
szinte rágyógyult a fehér jegesmedvére :) (Inka egy szamojéd).
Folyamatosan hozzáért, követte, ölelgette. Beszélt hozzá, és így
kiderült, hogy vannak beszédhibái, felcserél betűket, kutya
helyett tuka-t mond. De hihetetlen energiával igyekezett
kommunikálni Inkával. És a kutya is szívesen volt a közelében,
finoman elvette a jutalomfalatot tőle, igyekezett végrehajtani a
feladatokat a kisfiú legnagyobb boldogságára. Mint utóbb
megtudtam, a fiúcska sokféleképpen ?más. Egyébként csendes, nem
beszél, és ha meg is szólal, legtöbbször érthetetlen, amit mond.
Azt kell mondjam, hogy ebből nekem csak a beszédhiba tűnt fel,
egyébként egy teljesen ?átlagos (tudom, hogy minden gyerek
egyedi) kisfiú benyomását keltette. Szerencsére a BABÓ oktatói
több különbséget láttak, mint én, külön odafigyeltek rá, és
megbeszélték egymás között is, hogy a kutyás foglalkozás
hihetetlen ?csatornákat nyitott a kisfiú és a világ között.
Ezek az apró csodák azok, amitől megszépülnek a napjaim. Ha jól
odafigyelünk, akkor sok ilyet látunk, megtalálhatjuk a
gyémántokat a homokban. Én remélem, hogy még rengeteg ilyen
élményben lesz részem. Köszönet a kutyáimnak, a gyerekeknek, és
a BABÓ-nak!
Hogy jut el valaki odáig, hogy egy szamojédot válasszon társul a
terápiás munkához? A válasz egyszerű is és nem is.
Egy olyan fajtáról beszélünk, aki küllemével azonnal bizalmat
ébreszt, a tipikus szamojéd mosoly letörölhetetlen, és
ellenállhatatlan. A fehér, puha szőrgombóc azonnali kulcsinger,
mindenkinek meg KELL simogatnia, hozzá kell érnie. Miért is ne
lenne egyértelműen alkalmas erre a munkára? Hiszen mintha rá
szabták volna! De a küllem önmagában még kevés, illetve arra jó,
hogy a magunk ilyen irányú igényeit maximálisan kiélvezzük.
Gondoltam, hogy mivel X éve oktatok gazdákat és kutyákat, nem
lehet gond a fajtaválasztás, és majd minden eshetőségre fogok
megoldást találni, tehát én aztán nyugodtan vághatom a fejszémet
bármilyen fába! Ha én sem választhatok küllem alapján, akkor ki.
A szamojédről legrózsaszínűbb képet festő kutyás lexikonok is
leírják, hogy egy szenvedélyes földtúró kutyáról van szó (nekem
hamarosan kész a metrómegálló az előkertben), aki szívesen és
sokat vokalizál. Azért ezt a gyűjtőszót használom, mert egy
szamojéd nem csak ugat, illetve azt nem is olyan sokat :)
Viszont vonyít, tutul, vakkant, rikkant, sikít, nyávog, morcog,
dörmög, és esküszöm, az én kutyám reggelente azzal jelzi, hogy
szeretne kimenni, hogy lihegni kezd. Az ásás mellett egy másik
folytonos tevékenység a rágás. Kertépítő mérnökként tudom
értékelni, ha valakiben ekkora munkakedv él, ugyanakkor
elkeserít, hogy ez a lelkesedés nagyon hamar destruktív irányt
vesz. Ennek eddig 2 nagyobb bokrunk esett áldozatul.
Meglepődtem viszont a szőrén! Azt gondoltam, hogy extra életre
lesz szükségem, hogy rendben tartsam, de az igazi fürdetésen
kívül nem volt még olyan, hogy bármit és bármilyen mennyiségben
(bogáncs, galaj, stb.) max. 10 perc keféléssel ne tudtam volna
kiszedni belőle. A sár kipereg, ha megszáradt, és csak masszív
többhetes piszkolódással sárgul meg egy kicsit a szőr, ami
bocsánat a reklámért WU2-vel tökéletesen kijön.
A szőrhullás megítélése egyedi. Mivel nekem 2 kutyám van, és a
másik egy teljesen más szőrtípusú keverék, csak a szőr hossza
miatt látványosabb, a mennyisége szinte megegyezik.
Ha belegondolok, hogy egy rövidszőrű kutya szőre ugyanúgy
hullik, csak éppen kiporszívózhatatlan a kárpitból, viszont
szúr, mint az apró tüske, azt hiszem, meg tudom magam
vigasztalni. Persze a teljes kozmetika az durva. Ha itthon
csinálom, kb. 3 óra, ha kozmetikusnál, akkor meg nem éppen
pénztárcabarát.
Egy terápiás kutyával szemben komolyak az elvárások:
1. Legyen jól kontrollálható: ez elsődleges szempont, és tegye a
szívére a kezét minden szamojéd tulajdonos, hogy ez a Hófehérke
bizony ebben a tekintetben nem egyszerű eset. Mindenről van egy
önálló elképzelése, és ha ez nem passzol az enyémmel, akkor
bizony csökönyösség, hiszti a reakció, és nem ritka az sem, hogy
a kutya egyszerűen hátat fordít, és otthagy, mert ez neki nem
buli.
2. Legyen együttműködő: nos, lehet, hogy nem nagy a különbség az
elsőhöz képest, de ha belegondolunk, az együttműködő kutyát
könnyebb kontrollálni is.
3. Stabil idegrendszer: sok olyan viselkedésproblémás csoport
van, ahol a legváratlanabb helyzetekben érik kellemetlen
helyzetek a kutyát: megütik, rálépnek, meghúzzák a szőrét,
fülét, belenyúlnak a szemébe, stb. A stabil idegrendszerű kutyák
ilyen helyzetekben a gazdától várnak segítséget, és könnyen
helyreállítható a lelki békéjük, eleve kevésbé veszik zokon az
ilyen atrocitásokat.
4. Szeresse az embereket: ezen nincs mit magyarázni. Az a kutya,
amelyik ezt nem teszi, nem való ilyen munkára
5. Jó asszociációs készség: A terápia lényege, hogy sokféle
emberrel akarjon és tudjon kapcsolatot teremteni a kutya, adott
esetben ezek mindegyike másképpen fogja tőle a trükköket,
feladatokat kérni, máshogy jelez a kutyának. Egy jól asszociáló
kutya, amelyik szereti az embereket és meg akarja érteni, hogy
mit akarnak tőle, ebben a helyzetben jól tud teljesíteni. És
ezzel segít a legtöbbet.
Ezek után bárkiben felmerülhet a kérdés, hogy végül hogy állok
így utólag a fajtához? Sikerült-e mindezeken a nehézségeken
átlendülnöm, megoldani a problémákat, megvédeni a kertet, a
bokrokat? Lehet-e egy ilyen kis önfejű kutyával hatékonyan
terápiás munkát végezni? Vagy már beláttam és megbántam, hogy az
elkövetkező évtizedben ilyen terhet vettem a vállamra?
Nos, nem állítom, hogy minden csatát én nyerek meg, de azt
hiszem, nem állok rosszul, és ezt nem a szerénytelenségem
mondatja velem.
Nem tudom, hogy minden szamojéd ilyen-e, biztos mindegyik
legalább egy kicsit más, de Inka mutatja ezeket a
fajtajellegzetességeket, amiket én azonban nem állandónak fogok
fel.
Persze ás. De például a kutya imád más kutyákkal játszani. Ha
csak teheti, ezzel tölti a napja jó részét. Ha van ilyen
élménye, akkor nem kell attól tartanom, hogy újabb gödör, vagy
kirágott bokor fogad a kertben.
Vokalizál? De imádja felfedezni a világot, ha naponta 1-2 órát
tudunk csavarogni a 2 kutyával, akkor itthon csend és nyugalom
van egész nap.
Tanításban:
Szeret tanulni, bár az is igaz, hogy elég türelmetlen, ha a
dolgok finomításáról van szó. Pl. ha úgy érzi, hogy ő már elég
szorosan és figyelmesen ül, akkor én 4-5 klikk után már nem
tudom rávenni arra, hogy még 5 cm-el közelebb jöjjön. Nem éppen
türelmes az én hiányosságaimmal szemben! Viszont éppen ezen
keresztül tanulok én is a legtöbbet magamról. Az első kutyám
ehhez képest olyan dolgokban is igyekezett túlteljesíteni,
amiket nem magyaráztam elég pontosan vagy érdekesen. Inka ezekre
a hibáimra azonnal lecsap! Jobb tanár lehetek általa. Főleg, ha
képes vagyok minden elvárásomat úgy elé tálalni, mintha az egy
újabb játék lenne.
A terápiás munkában:
A gyerekeket feltétlen szeretettel veszi körül, imád közöttük
lenni, és igazából velük szeret a leginkább azonosulni, óvatos
velük, és csak nagyon ritkán ugat a társaságukban (aminek az
okát nem tudom) Folyton azt lesi, hogy éppen az adott játék
miről szól, és abban ő hogyan tud részt venni. Az egyik kisfiú
például azt mondta róla: Azért jó az Inkával fogócskázni, mert
nem csak őt lehet kergetni, hanem ő is tud fogó lenni. Tehát
abszolút átlátja a helyzetet, és csak az együttműködés, a buli
kedvéért szívesen váltogatja a saját szerepét is.
Mivel még csak egy éves múlt, gondolom, később a felnőttebb
korosztályban az erősebben akadályozottak tempójához is tud majd
alkalmazkodni, most még látszik rajta, hogy ez a tempó neki
lassú.
Érzelmileg:
Pajkos, vicces, játékos, bosszantó, hangos, türelmetlen,
nyalakodós, mindig valami csínyen töri a fejét, ás, rág, néha
ugrál, bújik, simogattatja magát, keresi a közelségem, a
társaságom, rendszeresen érzem úgy, hogy neki én vagyok a TV,
akit egész nap elnézeget. Van egy szó azt hiszem ez mindent
elmond: IMÁDOM.
Gyulainé Szak Enikő