Terelési képességvizsga? Csak bátran!

__________________________________________________________________________________________

Ha valaki ismeri a Samoyedek eredetét, tudja, hogy ők eredetileg elsősorban rénszarvaspásztorok voltak. Bár a köztudatba, mint szánhúzók vonultak be, és sokan hitetlenkedve csóválják a fejüket, mikor birkaterelő szamiról hallanak, mégis úgy tűnik, a fajta nem veszítette el ezt a képességét sem azon hosszú idő alatt, míg a szibériai tundrákról a nagyvárosokba jutott.

Már régóta érdeklődéssel figyeltem elsősorban amerikai honlapokon a birkászó Samoyedek fényképeit, és én is elcsodálkoztam, hogy még terelőbajnok is van közöttük. Mivel Border Collie-m révén igen szoros közelségbe kerültem a terelősporttal, csak idő és bátorság kérdése volt, hogy egyik Samoyedemmel is kipróbáljam. Tavaly nyár végén érkezett el az alkalmas pillanat, egy Székesfehérváron megrendezett terelőverseny keretében ösztönpróba (ma már terelési képességvizsga) megszerzésére is lehetőség nyílt.
Ez annyiból áll, hogy a kutyát – akár minden előképzettség nélkül – odaengedik a birkák közé, és figyelik, hogyan reagál. Ha a kutya érdeklődő, futkározik a nyáj körül, de nem támadja meg a birkákat, akkor valószínűleg jó terelőkutya válhat belőle. Ha betör a birkák közé, kiragad egy állatot és azt kergeti, inkább vadászösztönről beszélünk, és az is előfordulhat, hogy egyáltalán észre sem veszi a juhokat.
Mivel egy kifejlett Samoyed esetleg komoly kárt tehet a birkákban, csak olyan kutyával érdemes próbálkozni, amelyik biztonsággal behívható. Esetleg kezdetben érdemes csak pórázon odaengedni, és figyelni, hogyan viselkedik.
Csapatunk egyetlen szukája, Freya jól ismerte az alapengedelmességi gyakorlatokat, és behívási problémákkal sem küzdöttünk. Így természetes volt, hogy őt viszem magammal e jeles eseményre. Mivel legjobb tudomásom szerint ő volt az első Samoyed itthon, aki ösztönpróbázott, nem kevés aggodalommal indultam neki a próbatételnek. Vajon lesz egy terelő ösztönpróbás szánhúzóm, vagy inkább vérfürdő rendez? Szerencsére kétségeim alaptalannak bizonyultak, Freya-nak esze ágában sem volt megtámadni a patásokat, viszont igen intenzív érdeklődést mutatott irántuk. Első találkozásunk a birkákkal tehát sikeresnek bizonyult, és Freya kapott egy szép tanúsítványt, hogy terelőösztöne (is) van.

Ezen felbuzdulva mikor idén márciusban ismét terelőversenyre mentünk, és velünk volt egyik Samoyedes barátnőm, kíváncsiságból beneveztük az ő kutyáját, Kicsét is. Mivel ezúttal hatalmas területen folyt a verseny, meglehetősen szaladós juhokkal, a feladat kicsit nehezebbnek tűnt, mint a mi esetünkben. Ám Kicse ragyogóan kezelte a helyzetet, az első pillanattól kezdve vidám ugatással körözött a nyáj körül, és mind minket, mind a versenybírót meglepve terelgette a gyapjasokat.
Ezután már mindketten elgondolkoztunk – lehet, hogy tovább is el lehetne jutni, mint az ösztönpróba? Ugyan még csak kétszer voltunk a vasadi Terelőkutyás Központban gyakorolni, de mondhatom, mindkét kutya nagyon ígéretesnek mutatkozik. A távolság és az idő hiánya miatt nem valószínű, hogy bármelyikükből is terelőbajnok lesz, de a terelés kellemes kikapcsolódás, a kutyák – talán mondanom sem kell – imádják, a mi részünkről pedig, nos, büszkék vagyunk a szánhúzóinkra, bemutatták a csodálkozó közönségnek (köztük nekünk), hogy bizony erre is képesek!

Minden Samoyedesnek szívből ajánlom ezt a sportot, aki szereti a szabadidős tevékenységeket, nem ijed meg egy-két rackaszarvtól, és mindenekelőtt szereti látni, hogyan mozdul meg a kutyájában egy mélyen elrejtett és régóta hanyagolt ösztön. Aki pedig kitartó, akár versenyeken is kipróbálhatja magát!
A terelésről bővebb információt a MEOE Terelőkutyás Sportbizottság (http://www.dogheart.hu/tsb ) vagy a Terelőkutya Oktatóközpont honlapján olvashatnak (http://www.dogheart.hu/htc) .

Fazekas Emese